2012. november 15.
csütörtök

Guantanamo




The Road to Guantánamo
2006

2001 szeptemberében négy muszlim fiatal útnak indul otthonából, az angliai Tipton városából Pakisztánba, hogy részt vegyenek barátjuk esküvőjén. Közülük hárman két és fél évvel később érkeznek haza. Ami ez alatt az idő alatt történt velük, az a legmerészebb képzeletet is felülmúlja. A fiatalokat, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy rossz időben voltak rossz helyen, az amerikai hadsereg foglyul ejti Afganisztánban, és a guantanamo-i fogolytáborba szállítja. Hiába állítják, hogy ártatlanok, az amerikaiak nem engedik őket szabadon, úgy bánnak velük, mint a terroristákkal. Az örökkévalóságnak tűnő idő alatt rendszeresen kínozzák, és válogatott bűntettekkel vádolják őket. Amikor előkerül egy videokazetta Osama Bin Laden-ről, fogva tartóik azt állítják, hogy a fiúk rajta vannak a felvételeken. Szinte a véletlennek köszönhető, hogy egy régi angliai rendőrségi ügy tisztázza őket a vádak alól, és a fiatalemberek 2004 tavaszán hazatérhetnek Angliába.
Az igaz történet interjúk, archív felvételek segítségével és a megpróbáltatások újra eljátszásával elevenedik meg. A három fiúnak a biztonságos kisvárosi létből az újkori történelem legsötétebb poklaiba vezető fizikai és lelki útját bemutató film egyszerre megrendítő és mélyen elgondolkodtató.


rendező: Michael Winterbottom, Mat Whitecross

szereplő(k):
Riz Ahmed (Shafiq)
Farhad Harun (Ruhel)
Arfan Usman (Asif)
Shahid Iqbal (Zahid)
Steven Beckingham
George W. Bush
Nancy Crane
Christopher Fosh
Donald Rumsfeld


RAR jelszó: filmvadasz  

szinkronizált film letöltése:
http://depositfiles.com/files/8guwdq9mi
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Apósok akcióban online (2003)

Apósok akcióbanonline filmSzinkronizált, vígjáték, akcióApósok akcióban online filmtartalom:Steve T...

A szex a legjobb diéta online (2005)

A szex a legjobb diétaonline filmSzinkronizált, vígjátékA szex a legjobb diéta online filmtartalom:...

Melissa and Joey - 3. évad (Melissa és Joey)

Melissa and Joey - 3. évad (Melissa és Joey)FELIRATOS!Vidto01Played01Flashx01Movreel01Putlocker01Vi...

Dilinyósok 1.évad - (Better off Ted)

Dilinyósok 1.évad - (Better off Ted)SZINKRONOS!Vidto01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08Played01, 02, 03,...

A boldogság nyomában online (2006)

A boldogság nyomában online film:Szinkronizált Dráma Életrajzi A boldogság nyomában onli...

Black Rock online (2012)

Black Rock online film:Feliratos Horror Thriller Black Rock online film tartalom:Sarah g...

 
Support : Your Link | Your Link | Your Link
Copyright © 2013. online filmek - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger